Mi a bajom Magyarországgal?

Ami leginkább fáj, ha hazám közállapotára tekintek, a fentieken túl, az a valódi szélsőség, amely napról napra rohasztja-marja szét Magyarországot: ez pedig a vagyoni különbségek tombolása. Mercedesben "rajoskodó" cigánybűnöző-arcú egyének, eközben egy utcával arrébb a nyomorult putris kisgyermek (a mercedeses unokatestvére talán?) a kukában turkál, mert szüleinek se ennivalóra, se gyógyszerre nem futja. Hogyan tűrhetjük, hogyan nézhetjük, hogyan viselhetjük el mindezt emberi tudattal? Mi is, de ők meg különösen! Elvégre nekem, csak mint embernek fáj, nekik, mint népnek nem fáj látni saját végromlásuk? Az egymillió új munkahelyből vidéken csak a létszámleépítés maradt, mit ne mondjak, önkiszolgáló tesco pulttal, hogy már pénztáros kisasszony se kelljen. Munka nincs, közmunka is alig, s a vidék kiskirályai élősködnek magyaron, cigányon egyaránt. A középosztályt intézményesen felmorzsolják, szétszakítják, a kisembereket pénztárcájuknál fogva, a kisvállalkozókat adminisztratíve ölik meg, csinálják ki: errefelé a divat az oligarchák istápolása. A nyomorgó kisemberrel látszólag már csak az MSZP foglalkozik – ő is csak szóban... A tenni akaró emberek ismét a margóra szorítva, mint már ezer éve egyfolytában ebben a hazában... A temérdek gonddal, mely a nemzet alapkövére, a családokra hárul, már senki nem foglalkozik. A kisgyermek „ezeknek” csak reménybeli adóalany…  Szégyen, s undor önti el lelkemet. Jövőt-reményt, nem sugároz senki. Nincs, akit szerethetnénk, hazánk természeti szépségén, egykori nagyságán, családunkon kívül. Egyedül Istenhez fohászkodhatunk, hogy bajba került országunkat jó ösvényre terelje, hogy a rendetlenségből krisztusi rend legyen, de nem ám harsány vidámvasárnapos, hanem meghitt, mély és tiszta, olyan aminőt csak egy vidéki kistemplom freskója tud visszaadni. Jézus megosztotta a kenyeret a nélkülözővel, gyógyított, nem rombolt, épített. Az Ő karitativitása lehetne a mi új magyar szolidaritásunk. Ő lehetne a mi szocializmusunk, őbenne egyesülhetne nemzetünk és nemzeteink, ő a mi egyetlen bizodalmunk. Oly távol vagy tőlünk, s mégis közel. Kérünk téged, ne hagyd kialudni bennünk a reményt! Adj nekünk Széchenyiket, adj nekünk hazaszerető, önzetlen, de nem nyájszerű, sörkobakú, hanem gondolkodó magyar embereket, adj nekünk pártoskodástól mentes, tiszta szívű magyarokat, adj nekünk olyan kormányt, amely élni hagy, s mely alatt újra büszkén lehetünk egyszerű magyar emberek! Adj nekünk, Uram Isten hitet az emberiségben, népünkben, adj hitet a jóságban, mert nekünk már a világba vetett hit valahol elveszett! Segíts ki minket a temérdek bajból, melybe önsorsrontással juttattuk magunkat!

Forrás: Hunikum.info